A Nemzetközi Világszervezet (WHO) a 2001-es évet a lelki egészség évének jelölte meg. Minden bizonnyal nem véletlenül döntött így, hiszen törődünk autónkkal, lakásunkkal, háztartási gépeinkkel, ruházatunkkal, stb…de nem törődünk lelkünkkel. Ennek jegyében mi is többet foglalkozunk e témával. A következő hetekben a lélek és a betegségek összefüggésiről szólnak írásaink.
A PSZIHOSZOMATIKUS BETEGSÉGEKRŐL
( Általánosságban)
Pszichoszomatikus betegségnek nevezzük azt a szervi megbetegedést, amelynek létrejöttében döntő jelentősége van a személyiség egyensúlyzavarának és konfliktusok fennállásának. A pszichoszomatikus orvoslás központjában mindig a test-lélek összefüggése áll. Nem új dologról van szó, hiszen a kifejezést, hogy „pszichoszomatika” már 1818-ban használták ( J. Heinroth) , de írtak már az ókorban is róla, és Alexander (1891-1964), a modern pszichoszomatika egyik megalapítója hozta újra az orvostudomány reflektorfényébe.
Fontos erről szólni, hiszen az általános orvosi gyakorlatból és ambulanciákról származó adatok szerint a pszichoszomatikus betegségek gyakorisága 25-80% között ingadozik. Általában a fiatalabb korban lép fel, nőknél gyakoribb, 64 év fölött viszont már ritkábban fordul elő.
Milyenek is a pszichoszomatikus betegek „úgy általában” ?
Nagyon alkalmazkodóak a környezetükhöz (szemben a neurotikussal, azaz „ideges emberrel”), maguknak és környezetüknek éveken át békességet színlelnek, és amikor tüneteikkel orvoshoz fordulnak, érzelmi életük olyannak látszik, mintha semmi problémájuk sem lenne. Ezeknek a betegeknek a tünete, „testbeszéde” mintegy „ébresztő” –t jelent a világgal való zavaros azonosulásából.
Mik állnak a pszichoszomatikus megbetegedések hátterében?
Örökletes tényezők és környezeti hatások, konfliktusok egyaránt felelősek a személyiségünk formálódásában és bizonyos betegségekre való hajlamosságunk kialakulásában is. Vannak személyiségtípusok, amelyek meghatározott konfliktusok és betegségek iránt érzékenyebbek. A konfliktus lehet korai gyermekkori eredetű is. A szülőktől való korai elszakadás, vagy a későbbi életkorban is erőteljes szülői kötődés, az elszakadni-nem-tudás, az életcél meghiúsulása, a pályaválasztás és párválasztás balsikerei és annak későbbi kihatásai, mind-mind súlyos megpróbáltatást, konfliktus helyzetet jelent. Ezután a munkahelyi konfliktusok, a teljesítmény és követelmény, az ambíció és a lehetőség, a sikerre való törekvés és a sikertelenség, a szeretetvágy és az elutasítás között nehezen elviselhető űr mind-mind újabb krónikus konfliktushelyzetet jelent. De menjünk tovább: ugyanilyen teher a lélekre – ezen át a testre is – az egzisztenciális probléma, amely nemcsak a mindennapi élet gondjainak a fedezéséhez szükséges pénz előteremtését jelenti, hanem pl. egy sportember erejének csökkenése, egy szellemi tevékenységet végző ember memóriájának keserűen megélt hanyatlása, a testi hibák, elhagyatottság, stb.. megélése és megannyi ránk nézve fenyegető veszély árnyékolhatja be lelkünket. Tehát ha úgy tetszik, már gyermekkorunktól kezdve „veszélyeztetettek” vagyunk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők óriási felelősségét a gyermek lelki nevelésében. Nem könnyű megtartani, de kerülni kell a szélsőséges túlzásokat, (túlkényeztetés vagy túl szigorú nevelés) a már oly sokszor bevált „arany-középutas” nevelés még mindig bevált. Hagyni kell a gyerek érzelmeinek megélését és azok kifejezésre juttatását. A pszichoszomatikus betegek már gyermekkorukban megtanulták, hogy bizonyos érzelmeket nem szabad, vagy nem illik kifejezni, hanem el kell rejteni, el kell fojtani. Mire felnőnek, már képtelenek lesznek arra hogy szorongásukat, érzelmeiket, olykor agressziójukat megfelelő pillanatban és erősségben ki tudják fejezni, mert ezeket a „gyerekes” érzelmeket nem engedhetik meg maguknak. Ezeknek a betegeknek „nincs problémájuk”, nyugodtak, „legfeljebb túlhajszolják magukat munkával” . Ez a túlhajszoltság persze másodlagos. Egyszer csak történik valami, ami ezt a látszat egyensúlyt felborítja. Ilyen lehet pl. egy komoly veszteség élmény – hozzátartozó, állás, hivatás, stb. elvesztése. Miután gyakori az önértékelés zavara, ezért az elszenvedett veszteség legyőzetlen marad számára. A pszichoszomatikus beteg gyakorlatilag az élet problémái előtt kapitulál, nem tudja feldolgozni konfliktusát, és a dráma vegetatív idegrendszeri vagy szervi síkon zajlik tovább. A legtöbb ilyen eltérés krónikus betegség formájában zajlik le. Hogy milyen tünet képződik egy betegben, az számos tényezőtől függ. Meghatározhatja a szülőkkel való azonosulási törekvés ténye: pl. a családban mindenki fejfájós, hányós vagy allergiás. A tünetet megszabja az egyén kora, neme, alkata, hormonrendszere, előző betegségei, műtétei, aktuális élményei, temperamentuma, intellektusa, karaktere, sőt még az a körülmény is, hogy mit akar a tünettel „kifejezni”. Szervezetünkben mindannyiunknak van gyenge pontja. Egyik legősibb szervrendszerünk, az emésztőrendszer igen jó táptalaja és céltáblája tud lenni érzelmeink kifejezésének. Vannak csökkent ellenállású helyek a szervezetünkben, ahol a perifériás végkészülékek ingerküszöbe kisebb, mint máshol: pl. műtéti hegvonal, régi csonttörés helye, korábbi betegség által megtámadott szerv (pl. izület, izom, bőr…stb.) . Ezek a helyek lesznek leggyakrabban az idegrendszeri izgalom támadáspontjai. Olykor úgy tűnik, mintha a szerveink „beszélnének” . Bizony, beszélnek is. Gyökössy Endre pasztorálpszichológus sokszor írta, mondta: „ha elfárad a lélek, megszólalnak a szerveink”. Valóban. A szédüléssel bizonytalanságérzetünk fejeződhet ki, a fejfájással tiltakozhatunk az ellen, hogy többet befogadjunk, hányingerünk lehet attól, ami körülöttünk történik. Tovább menve: ha légszomjunk van, sokszor úgy érezzük mintha ránk szakadna a világ. Nyelési zavarainkkal azt fejezzük ki, hogy valamit nem tudunk elviselni, valamit nem tudunk lenyelni. Mellkasunkban ülő nyomás azt jelentheti, hogy valami a szívünkön fekszik, valami megülte a szívünket. Ha mindenünk fáj, sokszor az „életünk fáj”. Az állandósult éhségérzet érzelmi űrt, szeretetnélküliséget jelenthet, és ezt a hiányt étellel próbáljuk pótolni. Beszédzavarok olyan embernél lépnek fel, akik érzik annak szükségét hogy beszéljenek, de félnek, hogy nem értik meg őket, és ezáltal presztízsük csökken. A bőr elváltozással küszködő embernek a kapcsolataiban rejtőzhet gond, hiszen a bőr az érintés, lehatárolás, vagyis a kontaktus teremtő szervünk. Gondoljunk csak bele: a félelem, szégyen öröm, stb. az arc a fedetlen bőr viselkedésében fejeződhet ki: az elpirulás, kipirulás, izzadás, stb. azt jelenti: „félek tőled, ne nyúlj hozzám”.
Itt csak kis ízelítőt adtunk a lélek és test olykor alig kibogozható, bonyolult, de mindenkor összefüggő kapcsolatairól. Ezek az értelmezések persze általánosak, és nem a szervi betegségekről szólnak. De ne feledjük: nagyon sok szervi betegség is ugyanígy indul. Az is tény, hogy a legtöbbször a tünetek csak nagyon ritkán szorítkoznak egy–egy szervre. Rendszerint egyszerre több bajunk van. Ha pl. egy fekélyes beteget megoperálnak, s ha a műtét nem oldja meg a kiváltó konfliktust, a betegség máshol fogja felütni a fejét. Így pl. válthatja egymást egy fekélybetegség és asthma, vagy pajzsmirigy betegség és vastagbélgyulladás, és így tovább. Ezen általános „bevezető” után nézzük az emésztőrendszeri betegségek pszichoszomatikáját.
EMÉSZTŐRENDSZERI BETEGSÉGEK LELKI-IDEGI VONATKOZÁSAI
Ezek a leggyakoribb pszichoszomatikus betegségek. A háziorvost felkeresők 25%-a, a gasztroenterológust felkeresők 80%-a pszichoszomatikus eredetű kórtól szenved! De hiszen ismert az izgalmak hatása és befolyása az emésztőszervekre. Tudvalevő, hogy „a has a lélek hangszórója”.
Számos embernél az emésztőszervek hordozzák az érzelmi bizonytalanság, elégedetlenség, a kellemetlenségek súlyát. A fekélyek, puffadás, emésztési zavarok, gombóc-érzés a torokban, gyomorban, hasfájás, stb. mind-mind valamilyen életnehézség vagy lelki rossz közérzet szervi kifejezései. Sokan járják végig a lelki panaszoktól az emésztőrendszeri panaszokig vezető – nem könnyű, és fájdalmas – utat.
Nyelvünk is tükrözi az érzelmek és emésztés közti szoros összefüggést, amikor úgy fogalmaz, hogy pl. „összeszorult a gyomra”, „felfordul a gyomra”, „hányingert kapok ettől az alaktól”, vagy „félelmében becsinált”, vagy „hasfájásom lesz tőle”, „megfeküdte a gyomrom”, le kellett nyelni a békát”, stb…
Franciaországban évente 250 000 új fekélybeteget diagnosztizálnak . Krónikus vastagbélbántalomtól 4 millió francia ember szenved. A lakosságra átszámított arány nálunk is hasonló. Vagyis sok embert érintő problémáról van szó. Nézzünk néhány betegséget részletesebben:
KRÓNIKUS VASTAGBÉLHURUT:
Jacques Thomas szerint ez a betegség nem más, mint a belek „sírógörcse” . Az esetek 90%-ában sem gyulladás, sem élősködő nem mutatható ki. E közben a beteg a fájdalomtól szenved!
A vastagbélgyulladást nevezik a ”lélek görcshajlamának” is, amely kizárólag szorongó típusú emberek betegsége. A rosszabbodások életvezetési nehézséggel, megrázkódtatásokkal, stresszel esnek egybe. Mintha a sírógörcs megfelelője lenne a belek szintjén. Egyúttal menekülési forma is, ami leplezi a kellemetlen szituációkat, érzelmi- vagy foglalkozásbeli kudarcokat, kimerülést, stb. De ha az orvos közli a beteggel, hogy betegsége „idegi” eredetű, általában nem viseli el és nem is fogadja el! /Nyombélfekélyes beteg elfogadja az idegei eredetet /.
Milyen a krónikus vastagbélgyulladásban szenvedő beteg portréja?
Szorongó, kissé depresszióra hajló, tétovázó, önállótlan egyéniség. Kerüli a nagy érzelmeket és összeütközéseket. Szorongását addig halmozza, míg a növekvő érzelmi nyomás végül felborítja vegetatív idegrendszerének egyensúlyát. Bár leggyakoribb a 20-40 év közötti nőknél, ez a bántalom gyerekeknél is előfordulhat. Pl. iskolai drukk, félelem a dolgozat írástól, az iskolától, szintén okozhat hasonló tünetet.
NYOMBÉLFEKÉLY, GYOMORFEKÉLY:
Legfőbb tünetei: hascsikarás, fájdalmas hasi görcsök, gyomorégés, mely leggyakrabban és legintenzívebben éjszaka lép fel. A fájdalmat és égő érzést a felszaporodott gyomorsav maró hatása okozza.
Életünk során sok mindent „le kell nyelnünk”: el kell tűrni sérelmeket, megaláztatást, kudarcot. Gyomrunk-nyombelünk úgy viselkedik ilyenkor, mintha neki kellene megemésztenie mindezt – tehát savat termel! Ha sok a lenyelni-való, a düh, harag, neheztelés, bosszú, stb., akkor több savat termel. Végül ezzel fölemészti önmagát.
Sokak szerint a fekély úgy is felfogható, mint a befelé fordított agresszió betegsége. Tehát nem „lenyelni”, hanem kivetíteni kell az agressziónkat: a sírás pl. ilyenkor jót tesz. Kevesebb a fekélybeteg azok között, akik néha kisírják magukat. Tehát ha betelik a pohár, nem szabad lenyelni rossz kedvünket. Hiszen aki inkább „lenyeli” dühét, annak agressziója, illetve „savanyúsága” gyomorsavként testiesül, miközben ő maga is „besavanyodik”.
Az alapkonfliktus azonban többnyire régebbre nyúlik vissza. Kisgyermekként az ilyen beteg nélkülözte az anyai és/vagy apai szeretetet. A fekélybeteg – tudattalanul – arra törekszik, hogy kényeztessék, szeressék, simogassák, babusgassák. Szeretetéhsége rendkívüli mértékű! A fekélybeteg valódi természete ellen cselekszik és ez az elfojtott konfliktus (ami nem tudatos), a szüntelen gyomorsavtermelés révén, megbetegíti a gyomrát, a nyombelét, illetve az egész önmagát.
EMÓCIONÁLIS HASMENÉS:
Igen gyakori tünet, amely nem tekinthető kórosnak, ha pl. egy vizsgadrukk előtt/alatt tör ránk, vagy heves emóciók hatására jelentkezik. Hiszen mit mond a népi nyelve: „félelmében becsinált”. Tehát a hátterében általában a félelem valamilyen formája, vagy félelemmel equivalens érzelem áll. Ha félünk, nincs időnk arra, hogy benyomásainkkal elemző módon szembesüljünk, benyomásainkat, érzéseinket megemésztetlenül, feldolgozatlanul eresztjük át magunkon. Semmi sem marad vissza belőlük. Visszahúzódunk egy magányos kis zugba, és hagyjuk hogy történjen minden a maga módján……Gyakran lép fel olyan helyzetben, amivel szemben tehetetlenek vagyunk és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Az ilyen ember túlzott követelménynek van kitéve, szeretné azt jól megoldani, ezzel a vágyával párhuzamosan pedig nagy benne a fokozott elismerésre való törekvés. Gyakran a friss benyomásokat annyira feldolgozatlanul engedi tovább , hogy még a számára hasznosat sem tartja vissza belőle. Kifejezetten adakozó ember. A krónikus hasmenés arra utal, hogy valamilyen nagy és nehéz élethelyzettel állunk szembe, amitől tudattalanul félünk. A heveny, vagy akut hasmenés mindig konkrét problémára utal, amivel nem kívánunk foglalkozni.
SZÉKREKEDÉS:
Minden ötödik ember bélrenyheségben szenved. Franciaországban pl. 54 millió doboz hashajtót adnak el évente!!
Nem kóros a székrekedés, ha pl. utazáskor, hosszabb ágyban fekvéskor lép fel. Ez azonban mindig múló jellegű.
De a tartós és krónikus székrekedés mögött az analitikusok szerint visszafogottság, bizalmatlanság, sőt, olykor az önzés is áll/hat. Mivel ez a zavar a „tartózkodó , visszafogott” és szorongásos embereket érinti, nem csoda hogy gyakoribb a frigid nők körében. A székrekedés azt fejezi ki, hogy nem akarunk odaadni valamit, ragaszkodunk nagyon valamihez. Az ilyen ember képtelen magát elengedni, hagyja magában felgyülemleni a lelki benyomásokat ahelyett, hogy feldolgozná vagy megszabadulna tőlük. Aki tehát krónikus székrekedésben szenved, annak nehezére esik bizonyos dolgoktól megszabadulni, lemondani, túljutni rajtuk. Ezek anyagi dolgokat épp úgy jelenthetnek, mint bizonyos érzelmeket, amelyeket a páciens nem akar kinyilvánítani, vagy amivel nem akar szembenézni. Miközben folyton elfojtja őket, voltaképpen önmaga elől menekül. Szüntelenül fél a veszteségtől. Testi síkon ez a bélrendszer „visszatartásában” nyilvánul meg. Aggodalmaskodó, attól fél hogy „kiköltekezik”, éppen ezért úgy gondolja nem árt takarékoskodni – mindennel. Ebből következik, hogy érzelemit is csak „porciókra osztva” adagolja. Anyagias, pénz-orientált világunkban igen gyakori tünet a székrekedés , amely az anyagiakhoz való erős ragaszkodásunkon át tükre mai korunknak… ???
Mi a teendő?
A fent említett kórképek esetében a teljes körű kivizsgálás elengedhetetlen. . Még ha a lelki eredet oly egyértelműnek tűnik is, a szervi okokat mindig ki kell zárni. A szokásos vizsgálatokat el kell végezni: gyomortükrözés, béltükrözés, széklettenyésztés, stb…..Hiszen ismert a Helicobacter pylori nevű kórokozó és annak fontossága! Csak ha egyértelműen negatív minden lelet, akkor lehet csak kimondani hogy idegi-lelki eredetű kórképpel állunk szembe. A kezelése is ennek megfelelő. Komplex kezelést igényel, a belgyógyász, háziorvos, gasztroenterológus és pszichiáter együttes team-munkája tud megfelelő eredményt elérni. A hagyományos kezelések mellett szóba jön a pszichoterápia, relaxáció, autogén tréning, és igen eredményes a homeopátia is.
SZIV- és ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK PSYCHOSZOMATIKÁJA
A szívizom a legtöbbet dolgozó izom az embernél, amely percenként 70-75x húzódik össze, naponta 110 ezerszer, egy átlagos élettartam alatt 3 milliárdszor!
A szívet , mint az élet szimbólumát , mint vitális gócpontot, mégis a lélekhez, érzelmekhez , érzékenységhez társítják az emberek. „Jó szíve van”, „helyén van a szíve”, „megszakad a szíve”, „szívére vesz valamit”, „kőszívű”, „összetörte a szívét”, „valami nyomja a szívét!” vagy „összeszorult a szíve” - mondja oly kifejezően a magyar nyelv. És ez utóbbi valós érzés is lehet – még lelki alapon is: az a mellkasi szorító érzés, amely érzelmi felindultság, stressz hatására lép fel, kisugározhat a vállba, hátba, karba. Ez lehet idegi , lelki eredetű, de lehet angina (szív koszorúér görcs), sőt akár infarktus is. Az már régen ismert, hogy a
SZIVINFARKTUS hátterében elsősorban a stressz áll!
A napi élet stresszei, aggodalmak szorítása, foglalkozás során elszenvedett agressziók, stb…mind „kikezdhetik” az érfalat „kikezdhetik”, vagyis ismétlődő görcsökkel terhelhetik ereinket. De a vérlemezkék összecsapzódásában is segít a stressz, az 56 km hosszú érpályánk bármely szakaszán a trombózis kockázatát megsokszorozhatja.
Az infarktus okai között azért ott szerepel a koleszterin „a tányérban fekvő gyilkos”, a dohányzás, a mozgás hiánya, elhízás, stb…mégsem egyszerűsíthető le csak egyszerűen egy csőrendszer eldugulására. Ma már a legfontosabb pszichohoszomatikus betegségek egyike!
Infarktusos betegek személyiségjegyei:
Gyakoribb a szorongó, féltékeny, álmatlansággal küszködők, mérgükkel megküzdeni nem tudók között. Ők nem gátlásos, inkább magabiztos emberek. Magatartásukban sok a merev vonás, túlzottan alkalmazkodnak a munkára és teljesítményre irányult világhoz. Jóval több az egyedülállók és elváltak között, mint jó kapcsolatban élők közt. Közismert már régóta az ún. „A-tipusú” személyiség.
Ő a lázasan tevékeny, mindig a frontvonalban van, mindig siet, mindig verseng. Egyszerre fogat mos, újságot olvas, rádiót hallgat. Előadásmódja élénk, türelmetlen, a tökéletességre törekszik, ez az önmagával való elégedetlenségre utal, de ennek igazi célja, hogy elkerülje mások kritikáját. Túlzottan veti be magát a munkába. Még azt is megfigyelték, hogy karosszékén csak az ülése első részén kopott ki a kárpit, mert képtelen kényelmesen hátradőlni, képtelen elereszteni magát. A szívbetegek olyan emberek, akik nem akarnak a szívükre hallgatni, legszívesebben mindent az értelmükkel intéznének el. Egy szívbetegségben ott rejlik a felhívás, hogy jobban figyeljünk érzelmeinkre, érzéseinkre, megérzéseinkre és igazi belső lényünkre.
USA-ban az infarktuson átesetteket arra tanítják, hogy türelmesen várakozzanak pl. a hentesnél, vagy fűszeresnél, lassabban járjanak és beszéljenek, napi 15 percet semmittevéssel töltsenek el….Ez a viselkedés-terápia hatékonynak tűnik a belgyógyászati terápia mellett.
MAGAS VÉRNYOMÁS:
Közismert, hogy az ismétlődő izgalmak, az idegrendszer elhúzódó terhelései a vérnyomás tartós emelkedését okozzák. A lelki megterhelés és a magas vérnyomás összefüggései nyilvánvalóak: agresszió vagy izgalom hatására az agy azonnal „stressz-hormonok” kiválasztásával reagál, közöttük adrenalin is van, amely hatására pulzus száma nő, fokozódik a szív összehúzódásainak ereje, szűkül az erek keresztmetszete, nő a vérnyomás.
Kialakulásában jelentős az örökletesség, étkezési szokások, elhízás, dohányzás, de vezet a stressz. Fontos ezeket komolyan venni és kezelni, mert a magas vérnyomás a felelős a szív-érrendszeri betegségek 30%-áért: agyvérzés, szemészeti panaszok, ütőérgyulladás, stb. A még normálisnak elfogadott vérnyomás értéke: 140/90 (ez a felső határ), de az ideális a 120/80 Hgmm lenne. A magas vérnyomás alattomos és veszélyes betegség! Olykor életveszélyes is lehet. Sokszor tünetmentes, ezért sokan nem veszik komolyan! Hasonlít ahhoz, amikor túl sok folyadék kering egy öntözőcsövön keresztül: minél erősebb a nyomás, annál jobban feszül a cső és repedezik. Az agresszió napi kis adagjai hozzák létre a magas vérnyomást, ilyenkor az érfalak minden szívlökésnél nagyobb megrázkódtatást állnak ki, mint amire méretezték őket. A szívverés erős támadásai miatt az érfalak apránként ugyanúgy sérülnek, mint az említett öntözőcső. Az ilyen módon sérült érfalhoz a zsírok hajlamosabbak kötődni. A zsírral és koleszterinnel telitett sejtekből képzett meszes lerakódások beszűkítik az ereket, s jöhetnek a rögképződések, trombózisok, agyvérzések. Az agyi és koszorúserek a legveszélyeztetettebbek . Mint említettük, nyugtalanító tény, hogy a magas vérnyomás 50%-a tünet- és panaszmentes, így tehát akár mosolyogva is kaphatnak agyvérzést. Ezért hívják az angolok „the silent killer”-nek, vagyis „hallgatag gyilkosnak” a magas vérnyomást.
Azt is fontos tudni: a vérnyomás ingadozik. Más reggel, délelőtt, délután, éjjel, stb…,más stressz, hidegfront, melegfront hatására. Ezért rendszeresen és gyakran kell mérni . Legjobb otthon elvégezni ezt a műveletet. Ha valakinek a családban gondja van a vérnyomásával, bizony nem luxus az otthoni vérnyomásmérő. Az otthon mért vérnyomás érték ugyan mindig alacsonyabb a rendelőben mérttől, hiszen a megszokott, nyugodt környezetben történik a mérés, ugyanakkor közismert a „fehérköpeny-szindróma” , amely magasabb mért értéket jelent az orvosi rendelőben. (Várakozás, izgalom, stb. mind megemeli azt).
Gyakori tapasztalat: „nem szedem már a vérnyomásra a szert, mert már jó lett a vérnyomásom”
Csak azt felejtik el ezek a betegek, hogy gyógyszer szedése mellett jó! Ha elhagyják a szert., hamarosan visszatér ismét a magasabb értékre, esetleg már agyi érgörcs, vagy múló bénulás képében jelent meg alattomos vérnyomásunk. Miért kell ezt megvárni? Sok beteg nem hiszi el, hogy ez vele is megtörténhet…..Pedig megtörténik!
Milyen lelki jellegzetesség áll a magas vérnyomás mögött ?
Míg az alacsony vérnyomásban szenvedő beteg elmenekül a konfliktusok elől, addig a magas vérnyomásban szenvedő hiperaktivitással, túlzott dinamizmussal tereli el saját magát és környezetét a konfliktusaitól, cselekvésbe menekül. Vagyis ő az aki mindig „előre menekül”. Ezek a betegek túlzottan reagálnak a mindennapi élet izgalmaira. Képtelenek feldolgozni a pszichés kényszerűséget, nehezen tudják kifejezni agresszivitásukat, szorongásukat, olykor önbizalmuk is kevesebb van, agressziójukat önmaguk ellen fordítják. Egy tanulmány szerint a magas vérnyomásban szenvedőknek négy pszichológiai típusát határozták meg:
Mik a legfontosabb teendők ?
A vérnyomás rendszeres ellenőrzése, a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek pontos szedése, dohányzás elhagyása, zsír- és sószegény étrend, megfelelő mozgás – leghatékonyabb az úszás.
Megfelelő „lelki fitnessz”: relaxációs technikák, jóga, autogén tréning, A stressz lehetőség szerinti csökkentése. Szükség esetén enyhe nyugtató szedése is szóba jön (akár gyógytea, akár homeopátia formájában). Figyeljünk jobban oda önmagunkra és figyeljünk jobban egymásra!
